L. Ron Hubbard, a New York Times és nemzetközi bestseller író műveinek kiadója

17. amerikai haladó klinikai tanfolyam

17. amerikai haladó klinikai tanfolyam

17. amerikai haladó klinikai tanfolyam

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió mind birtokolt atomfegyvereket, és mindegyik sokkal halálosabb volt, mint bármi a történelemben. L. Ron Hubbard emlékeztette az auditorokat arra, hogy mit nem birtokoltak a diplomatáik: „A legapróbb alapjait annak, hogy hogyan jöjjenek ki egy másik egyénnel vagy csoporttal. Ezt nem tudják.” Ezért lehetséges katasztrófa fenyegetett. A nukleáris fegyverek tesztelése még háború híján is rengeteg sugárzást okozott, és restimulálja az embereket az Első dinamikán. Így a megoldás azt tette szükségessé, hogy az alapvető hozzáállás a világhoz úgy általában olyan legyen, mint az auditornak a preclearhez való hozzáállása. Ezért a Kontroll-kommunikáció-és-havingness (CCH) új jelentőséget kapott a bolygó megmentésében. Ezután a 17. amerikai ACC-n intenzív oktatást szolgáltatott a CCH elemeiből – a gyakorlóauditálásból, amely révén megtanulják a kommunikációs formulát, valamint abból, amiből végül a CCH 1, CCH 2, a 40-es tónus egy tárgyon és a 40-es tónus egy személyen lett. Ez valóban egy széles körű áttekintés gyakorlatilag minden egyes alapelvről – az ember részeiről, az ARK-ról, a Tónusskáláról – a társadalmi hanyatlás visszafordítása szempontjából. Aztán az Atlanti-óceánon átkelve még szélesebb körben ismertté tette ezeket a felfedezéseket: ez volt a Londoni kongresszus a nukleáris sugárzásról, a kontrollról és az egészségről.

Tovább
vásárlás
160000 Ft
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron Szállítás 24 órán belül
Formátum: CD
Előadások: 43

További adatok – 17. amerikai haladó klinikai tanfolyam

A szcientológus olyan valaki, aki embereket, környezeteket és helyzeteket kontrollál 40-es tónusról.

Ó, szeretné, ha kontrollálva lenne egy helyzet? Hívjon szcientológust!

Azt akarja, hogy kontrollálva legyen egy környezet? Hívjon szcientológust! – L. Ron Hubbard

Az 1957-es év kezdetén a jövőt illető bizonytalanság és aggodalom uralta a világot, és a január után a február sem hozott enyhülést. A Nyugat és a szovjet birodalom bármilyen belátható időn belül várható befejezés nélkül folytatta nyílt szembenállását a hidegháborúban. Az USA, Anglia és Oroszország is rendelkezett atomfegyverekkel, így annak lehetősége, hogy kitör egy valódi háború, amely „forróbb” és halálosabb lesz a történelem bármely más háborújánál, nagyon is kézzelfogható fenyegetést jelentett.

Így aztán L. Ron Hubbard – aki mindig is a bolygószintű Clearré tétel irányába haladt – folytatta a kutatást és a technológia fejlesztését, hogy ne csupán a preclearek esetével foglalkozzon, hanem az egész civilizációéval. És amit ezen a téren elért, egészen figyelemreméltó volt, gyakran olyan területeken, amelyek igazán hatással voltak a dolgok menetére. Tanúsítja ezt például az angol olimpiai öttusacsapat akkoriban kiadott hivatalos jelentése, amelyben kifejezik hálájukat a Szcientológusok Nemzetközi Hubbard Szövetsége felé egy auditornak a csapat felkészítésében nyújtott szolgálataiért. Az auditor segített nekik a felkészülésben, hogy megfeleljenek a kihívásoknak az 1956-os melbourne-i olimpián. A jelentés megállapította, hogy az említett auditor munkáját „abból lehet a legjobban megítélni, hogy a melbourne-i csapatból egyetlenegyszer sem omlott össze senki idegileg, pedig a korábbi világbajnokságokon voltak ilyen esetek”.

Mivel azonban a helyzet sürgető jellege és a munka nagyságrendje is így kívánta, rendületlenül folytatta a további adminisztratív és technikai fejlesztéseket és a kompetens auditorok képzését. Így aztán mindössze tizenhárom nap telt el a 16. ACC záró előadása óta, és egészen pontosan február 25-én, hétfőn máris megtartotta a 17. amerikai haladó klinikai tanfolyam nyitó előadását a washingtoni Szcientológia Alapító Egyházban, a 19th Street 1812. alatt.

A csoport, amely ezen a reggelen lelkesen várta, hogy L. Ron Hubbard megkezdje az előadását, olyan kiválasztott auditorokból állt, akiknek a beiratkozási kérelmét személyesen Ron hagyta jóvá. És bár arra számítottak, hogy olyan technikákból kapnak képzést, amelyeket csak a székben ülő preclearen alkalmazhatnak, valami olyan várt rájuk, amire nem számítottak. Az oktatás már az első előadás során kezdetét vette az ő lényegre törő elemzésével arról, hogy a légkörben meglévő sugárzás miként restimulálja a jelenlegi társadalmat egy alacsonyabb túlélési szint irányába. Konkrétan egy nagyon friss indikátorra hivatkozott: arra, hogy csak az azt megelőző két hónap során milyen jelentős hanyatlás mutatkozott az út mentén sérülten heverő emberekkel szemben mutatott törődés és gondoskodás terén. És ez riasztó dolgokkal járt:

„Nagyon is tisztában vagytok azzal, hogy lehet olyan, hogy csak igen kis mennyiségű sugárzás van a légkörben, és ez fizikailag valójában soha senkiben sem tesz kárt, mégis belerestimulálja az embereket egy kemény, tudatosság nélküli játszmaállapotba. Úgyhogy egyre nyugtalanabbul kezdenének tevékenykedni, és egyre inkább az Első dinamikán. Ez lenne az egyik első felfedezhető tünet a társadalomban – az, hogy mindenki az »egyke« besorolás irányába indul el.

Nos, ez a halálhoz vezető út.”

Így aztán a következőkben, sőt az elkövetkező öt hétben a tanulók azon kapták magukat, hogy kivételes felelősséggel lettek felruházva. Ugyanis a képzett auditorokon kívül senki más nem rendelkezett a technológiával és a képességgel ahhoz, hogy visszafordítsa ezt a zsugorodó spirált. És ez szükségessé tette azt – ahogy L. Ron Hubbard kihangsúlyozta –, hogy az alapvető hozzáállásuk a világhoz általában olyan legyen, mint az auditornak a preclearhez való viszonya.

Ebből a hozzáállásból ered a Kontroll, kommunikáció, havingness (CCH) megújult fontossága, nem csupán a preclear saját életében mutatott képességeinek megnövelésére szolgáló processzként, hanem e processzeknek a környezet kontrollálására és a bolygószintű megmentés megvalósítására való alkalmazásának szempontjából tekintve is.

„Jelenleg ez a társadalom a levegőben található sugárzás restimulációja és más – gazdasági és politikai – tényezők miatt egy olyan pontra jut, ahol, hogyha bárkit rá akarunk venni arra, hogy végezze a munkáját, olyan auditorra van szükség, aki képes a CCH-eket futtatni, mégpedig nagyon jól. És bár lehet, hogy itt auditálásnak hívjuk, de a nem túl távoli jövőben élésnek fogjuk nevezni. És ezért lesztek életben. Mert ti értitek ezeket a dolgokat.”

E megbízatás sürgősségéhez kétség sem férhetett.

L. Ron Hubbard ezután intenzíven oktatta a CCH hátterét képező elméletet és összetevőinek alkalmazását, új processzekkel és képzési drillekkel, amelyekkel az auditorokat határozottan az általa „bajnok”-kategóriának nevezett szintre juttatta. Ennek része volt a gyakorlóauditálás, amely a Kommunikációs formulát oktatta, valamint az, amit nemsokára úgy ismertek, hogy CCH 1 (Add ide a kezed), CCH 2 (40-es tónusú 8-C), 40-es tónus egy tárgyon és 40-es tónus egy személyen. Az igazság az, hogy átfogó képet adott a Szcientológia jóformán minden egyes alapelvéről, és újrafogalmazta ezeket: az Ember részei, ARK, Tónusskála, különös tekintettel arra, hogy hogyan alkalmazzuk e technológiákat a társadalom hanyatlásával szemben:

  • Introverzió és Extroverzió – ezek mechanikái, valamint a félelem kalmárainak mint az „introvertálás szakértőinek” leírása; mi okozza az introverziót, és milyen processzek kezelik.
  • CCH mint interaktív háromszög – hogyan hat egymásra kölcsönösen a Kontroll, a Kommunikáció és a Havingness, és milyen egyszerű az alkalmazásuk az auditálás során.
  • Asszisztok – alapvető előadás az Asszisztok technológiájáról, és hogy miért van az, hogy minden formális ülés első néhány pillanata egy assziszt.
  • Professzionális szcientológus – hogyan váljunk professzionálissá bármely befolyási körben, azzal a céllal, hogy javítsuk az egyént és a civilizációt.

Nem sokkal e történelmi jelentőségű ACC-t követően L. Ron Hubbard Európába utazott, hogy megtartsa a Londoni kongresszus a nukleáris sugárzásról, a kontrollról és az egészségről előadásait, ahol közzétette felfedezéseit azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet a CCH-eket még szélesebb körben, átfogóan alkalmazni. És ez egy újabb meghatározó esemény volt, mert egy olyan igény kielégítése érdekében, amely túlságosan régóta fennállt ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni, ennek a kongresszusnak az előadásairól átirat készült, amely eljutott a parlamenti képviselők kezébe, illetve ennek alapján született meg az erről a tárgyról szóló nagy jelentőségű könyve, az Amit a sugárzásról tudni kell. Májusban adták ki, és azonnal elfogyott a könyvesboltokból, hiszen a közönség elkapkodta az összes rendelkezésre álló példányt. Így L. Ron Hubbard felfedezései a sugárzás restimulatív hatásairól, és ami még fontosabb, a technológiája, amely destimulálja az ennek a veszélynek kitett civilizációt, hamar eljutottak azokhoz, akiknek a legnagyobb szüksége volt az adatokra: a nagyközönséghez.

Mégis, ha átfogóbb képet akarunk mindarról, amit ezeknek a tanuló auditoroknak tanított: egyetlen üzenetről volt szó, amely nem kevesebbet ölelt fel, mint azt, hogy ezeknek az auditoroknak milyen létfontosságú szerepet kell játszaniuk a globális színtéren:

„Minden város, település, falu és tanya kapuja nyitva áll bárki előtt, aki képes emelni az intelligenciát, képes megváltoztatni a személyiséget és meggyógyítani a krónikus betegségeket. Ez az egyetlen dolog, ami ha vagytok, akkor bármi más is lehettek. Ez az egyetlen dolog, ami lehettek, és amitől mégis bárhol lehettek. Az embereknek segítségre van szükségük, és ti megadhatjátok ezt. És még ha csak az én kedvemért is, tegyétek meg.”

« ACC Lectures