L. Ron Hubbard, a New York Times és nemzetközi bestseller író műveinek kiadója

Az emberi szellem anatómiája kongresszus

Az emberi szellem anatómiája kongresszus

Az emberi szellem anatómiája kongresszus

Ötévnyi folyamatos fejlődés betetőzéseként nemrég alakult meg Washingtonban a Szcientológia Alapító Egyház. Amikor összehívta a szcientológusokat a fővárosba az első nemzetközi kongresszusra, Az ember reménye című előadással nyitotta meg azt. A cím több mint találó volt, hiszen a fejlődésben lévő technológia eredményeit mutatta be; olyan eredményeket, amelyeket csak egy szóval lehet pontosan leírni: csodák. Ezek testi természetűek voltak – süket gyerekek hirtelen hallanak, nyomorék gyerekek elhajítják a mankót, látáskárosult emberek eldobják a szemüveget –, ám mindet úgy érték el, hogy kizárólag a thetánt vették célba. A siker lényeges része volt az az áttörés, amely magyarázatot adott az öndeterminizmus tényezőire és a helyreállításának módjára az egyénen belül. És e felfedezés következményei rendkívül szerteágazóak voltak. Nemcsak az összes korábbi vallás történetét követi végig, hanem azt is feltárja, hogy azok álmai miként válhatnak most valóra. Ez hát az a kongresszus, amelyre egy történelmi vízválasztó pontként tekinthetünk: itt született meg a Szcientológia, a világ első gyakorlati vallása.

Tovább
vásárlás
70000 Ft
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron Szállítás 24 órán belül
Formátum: CD
Előadások: 15

További adatok – Az emberi szellem anatómiája kongresszus

A szcientológus képes csupán az emberi szellem kezelésével az egyént boldog és jó állapotba hozni, és személyes halhatatlanságot biztosítani számára.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Szcientológiával a csodák második korszakába léptünk. – L. Ron Hubbard

L. Ron Hubbard 1955 tavaszán írt fenti szavai mögött egy olyan áttörés állt, amely mindörökké az emberiség egyik fordulópontjaként lesz ismert.

Ezért hívta össze a szcientológusokat a Shoreham Hotelbe a valaha volt legelső nemzetközi kongresszusra, amit Washingtonban tartottak. Az újonnan létrehozott Szcientológia Alapító Egyház néhány saroknyira volt csupán, miközben olyan távoli helyekről is sereglettek ide résztvevők, mint Ausztrália és Dél-Afrika. Június 3-án minden készen állt arra, hogy színpadra lépjen, és megtartsa mára legendássá vált megnyitó előadását „Az Ember reménye” címmel.

Ennek a címválasztásnak alapos oka volt. Ahogy L. Ron Hubbard elmondta, a tárgykör már túlnőtt a Dianetikán, amely nagyon pontosan és analitikusan közelítette meg az elme problémáit, és eljutott a Szcientológia mindent átfogó témájához, amely közvetlenül az emberi lélekkel foglalkozik:

„Észrevettük, hogy az Ember alapjában véve csak annyiban gép, hogy a teste az – másrészt azonban ez az Ember egy szellemi entitás, akinek a túlélése nem véges. Ennek az entitásnak végtelen túlélése van.

A Dianetika egyik alapja – ez ugye világos – a túlélés volt: a Létezés Alapelve a Túlélés. És ez csak a testre igaz. Egy szellem nem tud mást tenni, mint túlélni akár a Mennyben, a Pokolban vagy a Földön.”

Ám az ünneplésre egy ennél is nagyobb jelentőségű hír adott okot. Ugyanis a Szcientológia eljövetelével a tárgykör határozottan belépett a vallás birodalmába. Ebből a szempontból mindaz, amit a technológiai előrelépések megvalósítottak – 1955 nyarán –, nem kevesebb volt, mint minden valaha is létezett vallás álma – és ez nem túlzás, mert bizonyítékként ott voltak a legújabb eredmények, amelyeket folyamatosan elért, olyan eredmények, amelyeket csak egy szóval lehet pontosan leírni: csodák.

Több száz esettörténet tanúsította ezt, amit a Szcientológusok Hubbard Szövetségének aktái őriztek Phoenixben: süket gyerekek hirtelen hallanak, nyomorék gyerekek eldobják mankóikat, vakok visszanyerik látásukat, és egy egész hordó megtelik eldobott szemüvegekkel. De az volt a leginkább ámulatba ejtő, hogy mindezek a „csodába illő eredmények” semmilyen formában sem valamilyen fizikai gyógymódhoz kapcsolódtak. Csakugyan, kizárólag a thetánt célba véve most már meg lehetett oldani az emberiség betegségeinek, aberrációinak és csökkent képességeinek teljes skáláját.

Ráadásul a tizenöt előadás és csoportauditálási ülés során L. Ron Hubbard feltárta azt a felfedezést, amely lehetővé tette ezt az eredményt, és azt is, hogy hogyan tudja minden szcientológus alkalmazni. Itt vannak tehát az előadásai, amelyek meghatározták, hogy mit jelent az emberi lélek felszabadítása, ami aztán megszabta azt az irányt, amelyet minden jövőbeli vizsgálódásnak követnie kellett a technológia fejlesztése során, hogy felépüljön az a Híd a szabadsághoz, amellyel ma rendelkezünk.

Hogy bemutassuk, milyen fontosságuk van az emberi lét nagyobb léptékű hősi drámájában, álljanak itt L. Ron Hubbard örökbecsű szavai:

„Fantasztikus dolog, hogy ma, ebben a 20. században a sok évezrednyi hit a vallás területén olyan valósággá vált, ami eléggé könnyedén kivitelezhető egy hétköznapi egyén számára. Végre a »gyakorlatiasság« kategóriájába helyeztük ezt az anyagot. A legrégebbi anyag, amit az Ember birtokolt – remény, a szellem –, elérte azt a csúcsot, hogy módfelett gyakorlatias lett.”

Büszkén mutatjuk be Az emberi szellem anatómiája kongresszust.

« Congress Lectures