L. Ron Hubbard, a New York Times és nemzetközi bestseller író műveinek kiadója

1. melbourne-i haladó klinikai tanfolyam

1. melbourne-i haladó klinikai tanfolyam

1. melbourne-i haladó klinikai tanfolyam

L. Ron Hubbard az után a kongresszus után, amelyen egy igen különleges üzenetet adott át az ausztrál szcientológusoknak arról, hogy milyen egyedi felelősségük van a Szcientológiával kapcsolatban, egy még fontosabb dolgot jelentett be az 1. melbourne-i haladó klinikai tanfolyamon. Miután számos utat feltérképezett a Clear állapothoz, visszatért az Operatív Thetán állapot megvalósításának magasabb céljához, amelyet a Philadelphiai doktorátusi tanfolyamon és a Szcientológia 8-8008-ban megfogalmazott. A korábbi felfedezések alapján nemcsak az OT állapot – sőt, ami azt illeti, bármely esetnyereség – elérésének útjában álló elsődleges akadályt fedte fel, de az ártó tettek és visszatartások technológiájának használatával fel is számolta azt, ezzel pedig minden lényt képessé tett arra, hogy felvállalja az esethaladás központi tényezőjét, a felelősséget. Íme a technológia az OT állapothoz vezető úttól és attól kezdve, hogy az miként függ a valenciaváltásoktól, egészen az elkülönülés anatómiájáig és kezeléséig, illetve a visszatartások és a bank látszólagos „hiányától” a thetán univerzumáig. Ez a technológia nyitotta meg a kapukat az egyre magasabb szintű szellemi szabadsághoz, majd végső soron az OT állapothoz. Azzal kapcsolatban pedig, hogy mit jeleztek előre ezek a felfedezések, ezt mondta: „Az 1. melbourne-i ACC-vel új korszakot kezdtünk a Szcientológiában – hatalmasabbat, átfogóbbat és sikeresebbet, mint amit eddig valaha tapasztaltunk.”

Tovább
vásárlás
130000 Ft
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron Szállítás 24 órán belül
Formátum: CD
Előadások: 32

További adatok – 1. melbourne-i haladó klinikai tanfolyam

„Csak lássatok neki, és auditáljatok! Ha nem halljátok, amit a pc mondott, nos, tegyétek a fületeket közel az arcához! És ha úgy tűnik, hogy megpróbál meglógni, vagy valami hasonló, vagy nagyon idegesnek tűnik, nos, akkor tartsátok a székben! És ha úgy gondoljátok, hogy nem igazán figyel rátok, létesítsetek szilárd kommunikációs vonalat a karotokkal.

De ti auditorok vagytok, és mint auditorok nem vagytok jelentéktelen személyek, és mint auditorok az érdeklődésetek az eset iránt lényeges. És ez az elsődleges, ez a legfontosabb és a legfőbb, és a legtöbb auditálást auditálással éritek el! Értitek?” – L. Ron Hubbard

1959 szeptemberében Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió vezetője az Egyesült Államokban járt. A világ két „nagyhatalma” közötti feszültségek látszólagos csökkenése ellenére, amely elvezetett ehhez a találkozóhoz Eisenhower amerikai elnökkel, az orosz vezető a nukleáris háború lehetőségéről tartott nyers és kendőzetlen beszéddel hökkentette meg amerikai házigazdáit. És ez a fenyegetés valóban folyamatosan ott volt az emberek tudatában, sőt a kultúra is megelevenítette ezt Az utolsó part című filmben, amely a III. világháború által elpusztított Föld vízióját mutatta be.

Ám ahogy a filmben is, volt a világnak egy része, amely legalábbis ideiglenesen túlélte a pusztítást: Ausztrália. L. Ron Hubbard nagyon is a figyelem középpontjába helyezte Ausztráliát, amikor úgy beszélt a déli féltekéről, mint az egyetlen olyan térségről, amelynek esélye lenne túlélni egy atomháborút – ha önellátó lenne –, mivel egy ilyen háború nagy valószínűséggel az északi féltekén zajlana le. Mi több, az ország egy virágzó és gyorsan terjeszkedő szcientológus terület otthona volt. Az ausztrál HASI Communication című magazinjában még azt is megjósolta, hogy „lehet, hogy Ausztráliában jön majd létre az első teljesen szcientológus társadalom”.

Így 1959 novemberének elején elhagyta Angliát, és egy Kalkuttában tett rövid kitérő után november 5-én Melbourne-ben landolt, hogy egy kongresszus keretében átadja a felelősséget, amelyet az ausztrál szcientológusoknak kell vállalniuk az egész világért. És tekintettel arra, hogy ez volt az első kongresszus, amelyet Ausztráliában tartott, az eredmény – ahogy az egyik helyi kiadvány írta – „egy hatalmas kongresszus” volt rendkívül lelkes szcientológusok és barátaik százai előtt.

És noha valóban átadott egy igen különleges üzenetet az ausztrál szcientológusoknak arra vonatkozóan, hogy mennyire fontosak ők a bolygón élő összes lény jövője szempontjából, ez csak a kezdete volt annak, amit eléjük tárt. Ugyanis a hagyományoknak megfelelően egy ACC-t is beütemezett, amely november 9-én kezdődött a Spring Street 157. alatt az ausztrál HASI székhelyén, és egy 40 kiválasztott auditorból álló csoport vett részt rajta Ausztráliából és Új-Zélandról. És ahogy azt ezek az auditorok is hamarosan észrevették, ez az ACC teljesen új irányzatot képviselt:

„Ennek a tanfolyamnak az alapkönyve a Szcientológia 8-8008. Az első előadások, amelyek közvetlenül megelőzik ezt a tanfolyamot, a Philadelphiai előadások 1952 őszéről – 64 órányi előadás. Ezek azok az előadások, amelyek közvetlenül megelőzik ezt a tanfolyamot. Tehát, ahogy látjátok, óriásit ugrottunk az időnyomon.” Értitek?”

És hogy mire utalt, és mit jelentett visszatérni 1952-be a Philadelphiai doktorátusi tanfolyamhoz, az az Operatív Thetán céljában összegezhető. Miután a természetes állapotában a thetánban rejlő lehetőségeket már felvázolta és feltérképezte, L. Ron Hubbard a következő éveket azzal töltötte, hogy minél mélyebbre ereszkedve megközelítse az Ember jelenlegi állapotát, és olyan processzeket fejlesszen ki, amelyek minden esetet elérnek, illetve olyan eljárásmódokat, amelyeket minden auditor használni tud. Emiatt az alapvető cél az lett, hogy az a túlnyomó többség is bizonyossággal elérhesse a Cleart, akik nem tudtak könnyen eljutni ebbe az állapotba, és így számukra az OT-képességek rehabilitálása lehetetlen volt. Ám most, hogy számos útvonalat kikutatott és rendszerbe foglalt – és ezek rutinszerűen és biztonsággal állítottak elő Cleareket –, visszatérhetett a magasabb célhoz, az Operatív Thetánhoz. Fel is fedte az elsődleges akadályt, amely az OT állapothoz vezető úton – sőt, ami azt illeti, bármely esetnyereség útjában – állt. Ennek fontosságáról azt mondta:

„Nos, ti egy meghatározás alapján auditáltok, és ez a meghatározás: »hajlandó és tudatos ok az élet, anyag, energia, tér és idő felett«, amibe persze beletartoznak a posztulátumok, a konsziderációk és a thetánok. És ez az OT meghatározása.”

A valóság az – ahogy azoknak a tanulóknak is elmondta –, hogy az OT-hoz vezető egyetlen út a Felelősségen keresztül vezet. És ezen az 1. melbourne-i haladó klinikai tanfolyamon kifejtette azt a nagyszabású technológiát, amellyel elérhető ez a minden eset haladásában kulcsszerepet játszó alkotóelem – vagyis az Ártó tettek és visszatartások technológiáját:

  • Valenciaváltás – miért függ ettől az OT-hoz vezető út.
  • A gyenge valencia szabálya – mi ez, miért kell kezelni, és hogyan.
  • Elkülönülés – forrása, illetve a kommunikáció szerepe a megszüntetésében.
  • Ítélőképesség – a viszonylagos fontosságok kiértékelésének képessége, és miért függ ettől a szabadság.
  • Képesség arra, hogy következmény nélkül hozzunk létre posztulátumokat – ennek összefüggése az OT rehabilitálásával.
  • Rossz tapasztalatok – miért az ártó tettnél törlődnek, és nem a motivátornál.
  • Főbb események az időnyomon – teljes részletek, azt is beleértve, hogy hogyan hoznak létre ridge-eket, valamint a megtalálásuk és kezelésük.
  • Tónuskar – hogyan vigyük le, és érjünk el Clear-méterreadet.

Összefoglalva, olyan technológiát nyújtott, amely nemcsak felöleli az auditálás valamennyi fajtáját, és nemcsak minden szinten az esetnyereség alapjául szolgál, hanem éppen azokat a korlátokat zúzza szét, amelyek minden lény útjában állnak, aki a szellemi szabadság egyre magasabb szintjei felé emelkedik. Így amikor előrevetítette, hogy mindez mit jelent, már egy vadonatúj nézőpontról beszélt, amely vadonatúj Földet fog eredményezni.

« ACC Lectures