L. Ron Hubbard New York Times nemzetközi bestseller író műveinek kiadója

21. amerikai haladó klinikai tanfolyam

 21. amerikai haladó klinikai tanfolyam

21. amerikai haladó klinikai tanfolyam

A Siker kongresszuson L. Ron Hubbard feltárta, hogy a thetán milyen magas szintű képességgel rendelkezik arra, hogy rendet teremtsen és valódi vezetői készséget tanúsítson. Senki sem testesíti meg jobban ezeket a jellemzőket, mint egy auditor, és ezzel a 21. amerikai ACC egy új fázis kezdetét jelentette. Ron megtanította a szájkosaras auditálást, és ezzel nagymértékben kibővítette a hivatásos auditorok hatókörét, gyakorlatilag lerombolta a koauditáló párok tapasztalatlansága miatti akadályokat, és képessé tett bárkit arra, hogy szakértő felügyelet alatt Clearré tegyen másokat. Majd a konfrontálással és a képzési gyakorlatokkal (TR-ekkel) – mint az első, létfontosságú lépésekkel – kiadta az edzés technológiáját, amely utat talál minden zűrzavaron át. Aztán a szájkosaras auditálás konkrét eljárásokra – Kiválasztottszemély-ártótettek, Általános ártó tettek, Not-is-forródrót és ARK-törés-forródrót – való alkalmazásának kifejtésekor L. Ron Hubbard ezt mondta az auditoroknak: „Azáltal, hogy futtatjuk ezeket a processzeket az egyénen, és elérjük, hogy az egyén futtassa ezeket a processzeket, olyan auditort kapunk, akinek ítélőképessége van, intelligens, képes odanyúlni, és akinek megszűnt a megszállott not-iselése – és ennek következtében képes valamennyi beingnesst adni.” Ezek hát azok a technikai és adminisztratív megoldások, amelyek az egész lakosságot ülésbe teszik, és lefektetik az alapját annak, amit ezután bejelentett – a Clear Föld megvalósításának tényleges formuláját.

Tovább
vásárlás
50000 Ft
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron Szállítás 24 órán belül
Formátum: CD
Előadások: 11

21. amerikai haladó klinikai tanfolyam: További adatok

Él ma néhány milliárd ember a Földön, és azt szeretném, ha elérnétek, hogy fel legyenek auditálva. – L. Ron Hubbard

Az, hogy a képzett auditorok most már képesek voltak rutinszerűen Cleareket létrehozni, azt jelentette, hogy L. Ron Hubbard csúcsszintre fejlesztette a technikai alkalmazást. Az áttöréseiről szóló hírek már keresztül-kasul bejárták a területet, amikor 1959 januárjának első napjaiban megtartotta a híres Siker kongresszust Washingtonban, a Shoreham Hotel zsúfolt előadótermében, ahol nem csupán a Szcientológia engramfuttatást tette közzé, hanem elképesztő felfedezésekről számolt be azzal kapcsolatban, hogy a lényeknek van egy magasabb szintű képessége a rend teremtésére és valódi vezetői készség tanúsítására.

Ezekkel a felfedezésekkel, és mindazzal, amihez a felfedezések vezettek, L. Ron Hubbard valójában minden eddiginél alaposabban előkészítette a színteret a bolygószintű terjeszkedéshez – olyan nagyságrendű terjeszkedéshez, ami a bolygó tényleges Clearré tételéhez szükséges. Amikor készen állt, közvetlenül a kongresszus utánra kitűzte a 21. amerikai haladó klinikai tanfolyam kezdési időpontját, az irodáját pedig elárasztották a jelentkezések. Sőt, csak hogy az igény nagyságrendjét érzékeltessük: annak ellenére, hogy minden jelentkezőnek nagyon szigorú feltételeknek kellett megfelelnie, 1959. január 5-e reggelén, a tanfolyam kezdésekor száznál is több csúcsszintű auditor töltötte meg az ekkorra már népszerű ACC-helyszínt, amely az R és a 19th Street sarkán volt Washington északi részén.

A szigorú napirendű és feszes menetű ACC-n a képzés minden reggel hajszálpontosan 7.55-kor kezdődött, és ugyanilyen pontosan este 8.00-ig tartott. Az előfeltételek közé tartozott – nem véletlenül –, hogy minden tanulónak teljesen naprakésznek kellett lennie a legfrissebb technikai áttörésekkel kapcsolatban. Nevezetesen, a néhány héttel korábban megtartott 5. londoni ACC összes – szám szerint 40 – előadását át kellett tanulmányozniuk. Ezekkel az adatokkal a tarsolyukban nagy várakozással tekintettek a tanfolyamra, és valamennyien készen álltak, amikor L. Ron Hubbard megérkezett, hogy megtartsa az elsőt abból a sorozatból, amit „kiegészítő” előadásoknak nevezett – ám ezek nem csupán az eljárásmódok finomításait tartalmazták, hanem az azok alapjául szolgáló elveket, valamint azokat a szükséges képzési lépéseket is, amelyekkel a hatékony alkalmazást lehetett biztosítani az egész bolygón.

Ez magában foglalta a kutatás, felfedezés és tapasztalatszerzés éveiből származó áttörések alapvető összefoglalását és újbóli megfogalmazását – a kétirányú kommunikációtól egészen annak fontosságáig, hogy az auditornak teljes felelősséget kell vállalnia a pc-ért. Mindig is arra koncentrált, és azon dolgozott fáradhatatlanul, hogy olyan technológiát biztosítson, amellyel mind az esetszinteket, mind az auditori jártasságot tekintve mélyebbre lehet menni. Ezért kimondottan erre az ACC-re új fejlesztéseket tett közzé: nevezetesen az edzés technológiáját, amely utat talál a konfrontálás és a képzési drillek (TR-ek) minden lehetséges zűrzavarán keresztül; az eseteket illetően pedig annak fontosságát emelte ki, hogy a precleareket a saját realitásszintjükön kell auditálni. Így L. Ron Hubbard arra képezte az auditorokat, hogy először is miként állapítsák meg a preclear realitását, azután pedig hogyan emeljék, miközben ezzel egy időben emelik az okozósági szintjét is.

Ezeket az alapokat addig drillezték az ACC-n, amíg minden auditor tökéletesen el nem sajátította őket, amikor is elérkezett az idő, hogy megtanulják, hogyan legyen sokkal szélesebb befolyási övezetük. A 21. ACC ebben a tekintetben történelmi jelentőségűnek nevezhető, ugyanis itt képezte ki az ACC tanulóit arra, hogy hogyan hozzanak létre és szervezzenek meg koauditokat, hogy megtörténhessen a bolygószintű megmentés. Nem két képzett auditor, hanem korlátlan számú preclear áll párba, és mindegyikük egyidejűleg van ülésben. Hogyan? Bemutatta azt a technológiát, amellyel egyetlen professzionális auditor valóban le tudja vezetni az összes ülést olyan koauditáló párok részvételével, akik csak a legszükségesebb alapokra vannak kiképezve. Ennek a technológiának az alapja a Szájkosaras auditálás elnevezésű áttörés volt, amely gyakorlatilag lerombolta a koauditáló párok tapasztalatlansága miatti akadályokat, és képessé tett bárkit, aki csak bejött az utcáról, hogy részt vegyen a Clearré tételben.

Ezután minden koauditorba belenevelte a szükséges alapokat:

„Azáltal, hogy futtatjuk ezeket a processzeket az egyénen, és elérjük, hogy az egyén futtassa ezeket a processzeket, olyan auditort kapunk, akinek ítélőképessége van, intelligens, képes odanyúlni, és akinek megszűnt a megszállott not-iselése – és ennek következtében képes valamennyi beingnesst adni.”

Így tehát megbízta a 21. ACC auditorait azzal a feladattal, hogy a Földön élő milliárdnyi precleart ülésbe tegyék. Eközben mindvégig folytatta a tanítást – olyan alapelvek és technikák alkalmazását oktatta, amelyeket azonnal tudtak alkalmazni a különféle esetjelenségek megoldására:

  • Dubin – mi ez a jelenség, ami arra készteti a személyt, hogy valami mást lásson, mint amiről képet készített.
  • Csoportosítók – teljes definíció és leírás, és hogy hogyan lehet ezeket darabokra szedni.
  • 10. Axióma – alkalmazása a processzingben arra, hogy helyrehozzuk a preclear hatásteremtő képességét.
  • Forródrót – Dinamika-forródrót, Kiválasztottszemély-ártótettek, Általános ártó tettek, Not-is-forródrót és ARK-törés-forródrót.

És hogy mi lett az ACC eredménye? Nem csupán a tanfolyam során Clearré tett emberek, akik ragyogva tódultak ki a tanfolyamról, nem csupán a képzési fejlesztések, amelyekből a Professzionális TR-képzés alapja lett, hanem itt nyújtotta át azokat a technikai megoldásokat és adminisztratív know-how-t, amellyel a teljes népességet ülésbe lehet vinni. Ez megadta az alapokat ahhoz, amit következőként bejelentett: ez pedig az a tényleges formula, amely elősegíti a végső terméket, a Clearré tett Földet.

Tartalmaz két L. Ron Hubbard-konferenciát is, a 21. ACC-hez közvetlenül kapcsolódó anyagokkal:

  • Oktatók konferenciája: „A 21. ACC-n használt processzek”
  • Auditorok konferenciája: „Munkatárs-auditorok konferenciája az 1959. február 16-i HCO-bulletinnel kapcsolatban”

Ezek a felvételek korábban soha nem voltak elérhetők, és most először mutatjuk be őket.

« ACC Lectures